K.Amery Thaiföldön
Sportolni Thaiföldön
A thaiföldi időjárás nemigen kedvez a sportolásnak. A 40 fokos, 80%-os páratartalmú levegőben, vagy az esős évszakban fél méteres vízben nem biztos, hogy jó ötlet tornászni, szaladgálni. És mégis, aki azt hiszi, hogy Thaiföldön nincsenek sportemberek, az nagyon téved.
A népszerű és híres thai boxot nem kell különösebben bemutatnom. A “Muay Thai” nem más, mint amikor az ellenfelek fegyverek nélkül püfölni kezdik egymást. Története ősidőkre nyúlik vissza és évszázadok óta szerves része a sziámi, illetve thaiföldi hadseregnek. A legenda szerint a Kínából importált harcművészetet a 16. században Nareusan király felvette a katonai kiképzésbe és a számtalan csetepatéban eredményesen felhasználták az országban rendetlenkedő burmaiak ellen. A halálos fegyver idővel egyre finomabb sportággá változott és a thaiföldi szórakozás (sanuk) fontos eleme lett. Hogy a sportot az olimpiai küzdelmek számára is szalonképessé tegyék, a szabályokat “megszelídítették és civilizálták”. A fájdalmas tökönrúgást, nyak- és orrtekerést, a fekvő ellenfelen való ugrálást megtiltották és egy szabálykönyvben rögzítették. Ezekre az óvodásoknak való előírásokra valójában a bangkoki vagy vidéki fogadós partikon fittyet hánynak és hatalmas tömeg előtt addig csépelik egymást, amíg az egyik ki nem fekszik.
Itt szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, hogy a thaiföldi életfilozófia szerint a fejben van az emberi lélek ezért szent és sérthetetlen. A láb piszkos és értéktelen, ezért egy durva udvariatlanság valakire a lábbal mutatni, a másik fejére talpunkat rátenni meg pláne. De a pragmatikus thaiföldi gondolkodásban nem alkalmaznak mindent mindig értelemszerűen. Ez vonatkozik a thai boxra is, ahol nyugodtan orrba-szájba rugdossák egymás. Hát érti, aki érti. Különben a lányok között is egyre nagyobb népszerűségnek örvendezik a bunyózás, sok nővel szemtelenkedő és erőszakos férfi látta már a kárát. Nekem is egy ilyen testőr kéne.
Egy másik nagyon népszerű sportág, ki gondolta volna, a futball. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem nem lenne kedvem másfél órán keresztül rekkenő hőségben össze-vissza rohangálni egy pályán. De a thaiföldieket nem érdekli, hogy én mit gondolok, és főleg falusi ünnepnapokon igazi bajnokságok vannak. Ezekből a meccsekből valójában nem lehet sokat látni, mert 20 játékos szinte mindig egy kupacban kergeti a labdát, és annyira felverik a port, hogy azt sem tudják, hogy a kapuk hol és merre állnak. A porgomolyagban néha megvillan egy fej vagy egy láb, valójában mindenki egyszerre rohan a laszti nyomában. Itt taktikai megbeszélések nincsenek, hajrá, mindenki előre.
A világ leglátványosabb és legkülönlegesebb focipályája a Panyi szigeten található. Legalábbis ha hiszünk a TIME folyóiratnak. Ki gondolná, hogy egy bőrt rugdosni egy tengeren úszó pályán is lehet. És valóban, mivel a halászok gyermekei mindig szomorúan focizásról ábrándoztak, néhány éve kitalálták, hogy hely hiányában a vízen építenek egy pályát. A szülők a fejükhöz kapkodtak, hogy egy ekkora hülyeséget még nem is hallottak, de a terveket tett követte. Az iskolások cölöpöket vertek az iszapba, arra egy tutajt kalapácsoltak, máris elkészült a sportaréna.
2011 óta a sziget focicsapata, a Panyee FC néven, Dél-Thaiföld egyik legsikeresebb ifjúsági futballklubja. A hazai pálya hatalmas előnye, hogy ha a labda a vízbe gurul akkor akkor el kell úszni érte. Ez a szárazföldi ellenfeleknek nem mindig sikerül, mert nem tanulták meg időben a lubickolást. Egy taccs alkalmából nem tudnak a labdáért menni és ennek hiányában kénytelenek szégyenszemre feladni a meccset.
Ha a szigeteken nincs elég terület labdás sportolásra, Bangkok nyomornegyedeiben pláne nincsen. Ha van is elég tér, tele van szeméttel. De ez sem jelenti azt, hogy nincsenek labdás lehetőségek. Egy ingatlanügynökség megmutatta, hogy hogyan lehet a problémát megoldani. Az ötlet éppoly különös, mint amilyen meghökkentő, a sportos övezeteket a “mindent ki kell használni” jelige után tervezték. Az eredmény a világ talán legszokatlanabb futballpályája lett és nem négyszögletes, hanem arra ment, amerre éppen volt hely. Most, hogy a labda is tud derékszögben repülni azt nem tudom, de mindenesetre a játszó gyerekek nagyon elégedettek.
“Reméljük, hogy ötletünket más közösségek is átveszik”, - mondta az ügynökség szóvivője: “A terveink bizonyítják, hogy kreativitással jól ki lehet használni a kis tereket”. És valóban, azóta több hasonló játékteret teremtettek. Hát ha ez nem tipikus thai, akkor nem tudom, hogy micsoda.
A név “Sepak Takraw” nem fog mindenkinek sokat mondani. Pedig valójában egy thaiföldi sportágat neveznek így. Nagyon régi és népszerű játék, Dél-Kelet Ázsiában és Indiában már több mint 500 éves hagyományai vannak. A Sziámban kitalált vetélkedést egy rattanból összehajtogatott labdával üzik a sportemberek, amelyet csak lábbal, testtel és fejjel, de nem kézzel érinthetnek meg. Több formája is van, a legidősebb a “Circle Game”. Négy játékos körben áll és megpróbálják a rattant lehetőleg sokáig a levegőben tartani. Egy másik változatnak “Hopp Takraw” a neve, a labdát egy magasan álló kosárba kell bependeríteni. Egy harmadik variáció keveréke a labdarúgásnak, tenisznek és a röplabdának. A játékosok egy hálón keresztül passzolgatják át labdákat az ellenfél pályájára. De a leges-legnépszerűbb formája a Sepak Takrawnak, amikor 3-4 serdülő nekiáll a szabadban a rattannal akrobatáskodni és ezt lehetőleg a főutcán a dugóban álló gépjárművek között. Ilyenkor hatalmas hangzavarban a szurkolók és a káromkodó sofőrök is versenyeznek, ki tud jobban kurjongatni és ordítani.
Ma már alig van üres udvar vagy terület Thaiföldön, ahol ne lenne sepak takraw pálya és az iskolai sport része is. Az 1950-es évektől kezdve hivatalos versenyeket is rendeznek, és a cél, hogy felvegyék az olimpiai sportágak kereteibe.
A Lumpini Park Bangkok szívében található és a főváros legnagyobb zöld parkja. Már kora reggel több csoport is Tai Chi gyakorlatokat végez, mindenki nyugodtan beállhat közéjük. De itt találhatók táncos társaságok, vannak akik aerobik órákra jönnek, vagy kocognak, csónakáznak, kerékpároznak, labdáznak, vagy akár csak pihenni a gyepre kiterülnek. Egyszóval egy igazi sportolási aréna, öreg és fiatal találkozó parkja, Bangkok egyik látványossága.
A legnagyobb nevezetesség a thaiokkal békésen közösen élő varánuszok látványa, amelyek még három méteresre is megnőhetnek. Szóval ha látsz egy sikoltozva rohangáló elefántnadrágos lányt, akkor az nem biztos, hogy egy új, eddig ismeretlen olimpiai futóversenyt gyakorol. Lehet, hogy egy tapasztalatlan turista éppen egy varánusszal találkozott.
Most, hogy kisportoltuk magunkat, egy kis masszázs jól esne. Hát kérem szépen, ennek semmi akadálya nincsen. A világ legszokatlanabb masszírozását nem a pattayai lányok gyúrják, hanem (többek között) egy elefánt a közeli Nong Nooch parkban. Egy vastagbőrű az ormányával és a lábával gyengéden megdöngeti segítségre szoruló testünket. Néha azért a lányokat is letapizza és a fiúknál is gyakran illetlen helyeken huncutkodik.
Arra is vigyázni kell, hogy a trombitás ne teljes súlyával lépjen a hátunkra. Lehet, hogy akkor a gyógymasszásból palacsinta lesz.
Magamról: Posztjaim, ismereteim célja a valós thaiföldi mentalitás bemutatása, amelynek ismerete nagyon megkönnyítheti az ottani életünket, de akar rövid szabadságunkat is. A Thaiföldről létező tévedések és tévhitek, és az ebből adódó problémák, engem néha tényleg alaposan meghökkentenek. Az én posztjaim nem fognak (mindig) turistás látványosságokról, hotelekről, strandokról, bárokról mesélni, ilyen oldalak vannak elegen. Posztjaim elsősorban a thaiföldi életről fognak szólni, ismertetni, mesélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése